Hívjon bennünket

Az ügyvéd díjazása


Az ügyvéd díjazását a Szlovák Köztársaság Igazságügyi Minisztériumának 665/2004 az ügyvédek díjazásáról és költség térítéséről a jogi szolgáltatások kínálatairól szóló törvény határozza meg. Az említett rendelet előírja az ügyvéd díjazásának módját, amely elsősorban az ügyvéd és ügyfele megegyezésétől függ, de függ az ügyben résztvevő aktusok számától is.

A konkrét jogi probléma irányárának megállapításának és annak megoldásának céljából, kérem, küldje el kérvényét a jogi probléma leírásával.

A rendelet értelmében az ügyvéd díjazását az ügyvéd és ügyfelének megállapodása alapján határozzák meg. Ha nem sikerül megállapodni, az ügyvéd díjazására a díjazási tarifák meghatározásai alkalmazhatóak.

Az ügyvéddel kötött szerződésben a jogi szolgáltatásokra a következő díjazási lehetőségek szerepelnek, amelyek variálhatók:

Órabér

Az órabért a jogi szolgáltatásokra szükséges órák száma határozza meg.

Átalánydíj

Az átalánydíjazást jogi szolgáltatások igénybevételéért lehet kérvényezni bizonyos időszakaszra vagy határozatlan időre vonatkozóan, az ügy egészének vagy részének megoldásáért.

Részesedési díjazás

Részarányos díjazás megállapítható az ügy értékének arányának megfelelően, amely a bírósági vagy más szervezeti eljárás tárgyát képezi. A díjazás ezen formája abban az esetben ajánlott, ha az eljárás eredménye az ügy körülményei miatt nagyon bizonytalan és az ügyvéd nem hívta fel erre a tényre ügyfele figyelmét.

Tarifa díjazás

Az ügyvéd tarifa díjazása a jogi szolgáltatás részeként elvégzett feladatok valós aktus alapján számítódik ki. Az adott jogi aktus díja az ügy értékétől függ, amelyen a 655/2004-es számú az ügyvédek díjazásáról és költségtérítéséről szóló rendelet határoz meg. Az említettek alapján a tarifa díjazás általános díjszabása egy adott jogi szolgáltatásra értendő (mint polgári eljárásban való képviseletért vagy más jogi szolgáltatásért) a következő:

A tárgy értékének tarifája:Egy jogorvoslás ára:
165,97 euróig 16,60 euró
165,97 eurótól 663,88 euróig 16,60 euró + 1,66 euró
az összes, illetve megkezdett 33,19 eurós
összeg után, amely meghaladja a 165,97 eurós értéket
663,88 eurótól 6.638,78 euróig 41,49 euró + 9,96
euró az összes, illetve megkezdett 331,94 eurós
összeg után, amely meghaladja a 638,78 eurós értéket
6.638,78 eurótól 33.193,92 euróig 220,74 euró + 16,60
euró az összes, illetve megkezdett 1.659,70 eurós
összeg után, amely meghaladja a 6.638,78 eurós értéket
33.193,92 euró felett 486,29 euró + 6,64 euró
az összes, illetve megkezdett 3.319,39 eurós
összeg után, amely meghaladja a 33.193,92 eurós értéket

Jogi szolgáltatásoknak a következőek felelnek meg: képviselet vagy védelem átvétele és felkészítése, sérelem/kereset megfogalmazása, írásbeli beadvány kézbesítése bíróságra vagy más szervezet részére, az ügy jogi összetételének kidolgozása, a másik oldallal való tárgyalás, megelőző intézkedések javaslatának előterjesztése.

Elérhetőség

JUDr. Katalin Némethová

Ügyvédi iroda

 Nám. sv. Imricha 923/21, 943 01 Štúrovo (Párkány)

   +421 905 558 085    ak.nemethova@gmail.com

SAK szám: 6361

IČO: 42212561

DIČ: 1082596790


Jogi szolgáltatások


Google

Ügyvédi irodánk elhelyezkedése:

Nám. sv. Imricha 923/21,
943 01 Štúrovo (Párkány), Szlovákia